A látványterveket sajtótájékoztató keretein belül mutatta be Boros László Attila, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója. Mint elmondta, az épület 1979-es átadását követően egyes részeit érintették csak kisebb átalakítások, 2002-ben bővült egy újabb szinttel, azóta azonban nem volt jelentősebb felújítás, így az épület és a berendezések, eszközök megértek a korszerűsítésre. A nettó 408 millió forintos beruházás keretében megújul a fürdő homlokzata, mely körülbelül 1 050 m2 felületet érint: hőszigetelés, homlokzatburkolat, nyílászárócsere és árnyékolók beépítése is szerepel a tervek között. A belső tereket (940 m2) illetően kibővített váróterem, új, akadálymentesített vizesblokkokot, új orvosi rendelőket és önálló kezelőhelyiségeket alakítanak ki.
A korszerűsítéssel együtt új filozófia is beköszönt a fürdő életébe: az OEP-es vendégek mellett a fő hangsúlyt a külföldi, főleg a nyugati piacra helyezik. A gyógyászat egyediségét a megszokott fürdőgyógyászati kezelések megtartása mellett a specializáció jellemzi majd: a fürdő Magyarország legnagyobb, osteoporosis-ra (csontritkulás) szakosodott centrumaként szeretne bekerülni a köztudatba. A vezérigazgató szerint a Bükfürdő Osteoporosis Centrumhoz szükséges adottságok már megvannak, hiszen Bükön kiválóan alkalmas erre a gyógyvíz, magasszintű szaktudással rendelkeznek az orvosok és a szakszemélyzet, a gyógyászati részleg felújításával pedig az esztétikus környezet és a modern tárgyi eszközök is rendelkezésre állnak majd. Boros László Attila kiemelte, a gyógyászat a várhatóan januárban megkezdődő felújítási munkálatok alatt is zavartalanul üzemel, a könnyebb tájékozódást a fürdőn belül tájékoztató táblák segítségével oldják meg.