A meghirdetett három kategóriában 16 szálloda pályázott, az ötcsillagosok között a budapesti Boscolo New York Palace kapta az elismerést, a négycsillagosok között a budapesti Hotel Palazzo Zichy és a hévízi Naturmed Hotel Carbona, míg a háromcsillagos szállodák közül a Hotel Ibis Győr.
A pályázatot első alkalommal hirdette meg a szövetség, hagyományteremtő céllal. Niklai Ákos, az MSZÉSZ elnöke az MTI-nek azt mondta, azokat a szállodákat szeretnék elismerni, amelyek nagy erőfeszítéseket tettek a kiváló minőség elérése érdekében, és gazdaságilag is eredményesek voltak.
Több forrás kellene
Hangsúlyozta: a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy az egész világon növekszik a turizmus, különösen Ázsiában, de Európában is. Egyre több társadalom és kormány ismeri fel, hogy milyen jelentős szerepe van a turizmusnak. Hozzátette ugyanakkor: még nagyobb figyelmet szeretnének kapni, hogy a döntéshozók felismerjék, hogy az ágazat mit képes tenni az ország gazdaságáért, milyen jelentős szerepe van a gazdaság élénkítésében, a munkahelyteremtésben.
Niklai Ákos elmondta azt is: az állam és az önkormányzatok részéről is több forrásra volna szükség a turisztikai marketing fejlesztésére, és remélhetőleg a vállalkozások is több pénzt tudnak majd fektetni a marketingtevékenységekbe. Emellett javítani kell a jövedelmezőségen, és még több vendégre van szükség, hogy javuljon az átlagos, 50 százalék körüli kihasználtság.
Az Év Szállodája pályázatra az alábbi 16 szálloda nevezett:
5*- 5* SUPERIOR
Andrássy Rezidencia Wine & Spa***** - Tarcal
Boscolo New York Palace - Budapest
Lotus Therme Hotel & Spa - Hévíz
4*- 4* SUPERIOR
Airport Hotel Budapest - Vecsés
Buda Castle Fashion Hotel - Budapest
Continental Hotel Budapest
Greenfield Hotel Golf & Spa - Bükfürdő
Hunguest Hotel Forrás - Szeged
Hunguest Hotel Répce Gold - Bükfürdő
Hotel Palazzo Zichy - Budapest
Naturmed Hotel Carbona - Hévíz
3*- 3* SUPERIOR
Casati Budapest Hotel
Hotel Ibis Győr
Hunguest Hotel Helios - Hévíz
Ibis Budapest Centrum
Promenade City Hotel - Budapest
A pályázati kiírás szerint a résztvevő szállodák teljesítményét a következő szempontok szerint bírálta el az ismert szakemberekből - Kopócsy Andrea, Fodor Olivér, Maráczi Gábor, dr. Niklai Ákos, dr. Szauter István - álló zsűri:
- bevételi teljesítmények a hotelek meghatározó mutatószámai alapján (éves szobafoglaltság, átlag szobaár, REVPAR – egy kiadható szobára jutó szobaárbevétel -, TREVPAR – egy kiadható szobára jutó összes árbevétel)
- szolgáltatások minősége az MSZÉSZ által szervezett ún. mystery shopping vizsgálatok, illetve a pályázó szállodákról a mértékadó vendégvélemény gyűjtő portálokon megjelenő értékelések alapján, pl. tripadvisor, booking, expedia, holidaycheck, stb.
- a pályázó szállodák által alkalmazott innovatív üzemeltetési, értékesítési, stb. megoldások
- a pályázó szállodák által alkalmazott HR-gyakorlat.
Az ünnepélyes eredményhirdetést 2014. január 17-én tartották a Corinthia Szálloda Báltermében.