Aktuális cikkeink

Több mint kétmilliárd forintot költhet Sóstógyógyfürdő idegenforgalmi fejlesztésére a nyíregyházi önkormányzat az idén − közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere.

Hírek

Hatalmas fejlesztés Sóstógyógyfürdőn

Több mint kétmilliárd forintot költhet Sóstógyógyfürdő idegenforgalmi fejlesztésére a nyíregyházi önkormányzat az idén − közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere.

2014. január 3.

Podlovics Roland, az önkormányzati tulajdonban lévő nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a nyírségi üdülőközpont turisztikai szolgáltatásfejlesztése és funkcióbővítése a tervek szerint január második felében indul – számol be az MTI.
A 2,1 milliárd forintot meghaladó pályázati támogatásból a turisztikai elemeket kapcsolják össze, és még vonzóbbá kívánják tenni Sóstógyógyfürdőt − emelte ki a cégvezető. A projekt tervei szerint kiterjesztik az üdülőhely központi részét a kettős tó irányába, az ottani élményelemeket pedig sétányok kialakításával kapcsolják be a szolgáltatásokba. Sport- és kulturális rendezvényhelyszínt is kialakítanak, valamint gyógykezelési központot is létesítenek, ahol reumatológiai, bőr- és nőgyógyászati gyógyvizes terápián vehetnek majd részt a rászorulók. Parkosítási munkálatokat is végeznek, és a turisztikai szolgáltatások infrastrukturális körülményeit is javítják. Pálinka-ház épül, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében főzött, eredetvédett gyümölcspárlatokat kóstolhatják meg a turisták. Javítják a Sóstói Múzeumfalu elérhetőségét.

Új látványosság az Állatparkban

A projekt részeként a Nyíregyházi Állatparkban újabb látványosság, a dél-amerikai földrész Amazonas környékének állatvilágát bemutató Viktória-ház épül, amelynek 650 millió forintos költségeihez az intézmény 125, míg az önkormányzat 265 millió forint saját forrással járul hozzá. A Viktória-házban számos különleges állat lesz majd látható, így például kajmánok, lajhárok, illetve ritkaságnak számító madárfajok és halfajták. Él majd ott inka és molukken kakadu is, amelyekből a természetben már csak alig néhány példány található az Amazonas-folyó völgyében.
A turisztikai attrakciónak számító állatkerti beruházás decemberben megkezdődött, és nyárra, az idegenforgalmi főszezonra be is fejeződik.

Legnépszerűbb gyógyfürdők