Aktuális cikkeink

A Széchenyi gyógyfürdőben tartják a gyógymasszőr tanfolyamot

Hírek

Gyógymasszőr-oktatásba kezd a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

Elsősorban a saját, megfelelő szakmai tudással rendelkező munkaerő-utánpótlás, másodsorban a magas szintű szakemberoktatás biztosítása céljából a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. úgy döntött, hogy 2017 őszén gyógymasszőr- oktatásba kezd.

2017. július 11.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. alapítása az 1800-as évek végére nyúlik vissza. Az évtizedek során a társaság mérete folyamatosan nőtt, jelenleg 11 gyógy- és strandfürdőt üzemeltet Budapesten. Magyarország legnagyobb fürdővállalata csaknem 200 gyógymasszőrt foglalkoztat, így hazánk legnagyobb munkáltatója a masszázzsal foglalkozó szakemberek körében.

Az Oktatói Központot a legmagasabb szakmai elvárásoknak is megfelelő Széchenyi Gyógyfürdő területén nyitják meg. A jövendő gyógymasszőrök a fürdő épületében tanulhatnak, ahol minden terápiás eszközt, eljárást megismerhetnek. Hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkező orvosok, masszőrök, tanárok segítik munkájukat, hogy valóban értékes szakemberekké válhassanak.

A gyógymasszőr tanfolyam érettségihez és egészségügyi alkalmasságihoz kötött, akkreditált (E-001610/2017/A001). A képzésben résztvevők 540 elméleti és 540 gyakorlati óraszámban tanulnak majd, várhatóan kéthetente, hétvégi elfoglaltsággal. Tanfolyam indulása: legkésőbb 2017 szeptember elején. Időtartama: kb. 18 hónap.

Mit kap a gyógymasszőri tanfolyamon?

  • gyógymasszőr elméleti - és tantermi gyakorlati képzést
  • az oktatás során használt eszközöket, kellékeket
  • területi gyakorlatot (Lukács fürdő, ORFI, Péterffy Kórház, Egyesített Szent István és Szent László Kórház)
  • ingyenes modulzáró vizsgákat

TOVÁBBÁ:

  • Horváth János - Komáromy Sándor – Nehoda-Mogyoróssy Zita: Masszázs – Első érintések című könyvét
  • szakmai angol oktatást
  • Zsigmondy-kártyát, mellyel 50% kedvezménnyel válthatnak 4 órás, szekrényes, napi fürdőbelépőt, a Széchenyi vagy a Gellért Fürdőbe
  • ingyen belépőjegyet a Paskál fürdőbe
  • akár azonnali munkalehetőségeket Budapest legismertebb gyógyfürdőinek valamelyikében

Jelentkezés és bővebb információ: oktatas@spabudapest.hu e-mail címen, vagy a (+36 20) 254 8176-os telefonszámon.

A tanfolyamot legjobb eredménnyel elvégző hallgatóknak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. azonnali munkalehetőséget biztosít!

Legnépszerűbb gyógyfürdők