A mintegy ötezer négyzetméteres komplexum a napokban lebontott téli fürdő helyén, a jelenlegi mellett épül meg - mondta Szokolai Lajos polgármester, hangsúlyozva: a termálfürdő többi része a munkálatok idején zavartalanul üzemel. A projekt célja, hogy a gyermekes családoknak az egészséges életmódhoz köthető pihenési, sportolási, szórakozási lehetőséget kínáljanak, bővítve ezzel a látogatóknak kínálható szolgáltatások körét, növelve a látogatottságot. Kínai- és gyermekgyógyászati szolgáltatás is elérhető lesz a létesítményben. A beruházás során csaknem ezer négyzetméter új vízfelülettel és mintegy nyolcvan szobával bővül a kínálat.
A gyerekeknek szánt élményfürdő és az új szálláshelyek építéséhez a helyi önkormányzat 600 millió forint saját forrást biztosít és 800 millió forint hitelt vesz fel. Az előzetes számítások szerint, ötven százalékos kihasználtság mellett a várható éves árbevétel áfa nélkül csaknem 790 millió forint lesz.